A Brüsszeli Magyar Nagykövetség 2019. október 1-jén vízipari kerekasztal beszélgetést szervezett Kenyeres István a Biopólus Kft. alapítója és technológiai igazgatója, Fülöp Bence a Trinity Enviro Kft. igazgatója, Vattay Richárd a Water&Soil Kft. igazgatója, Kovács Tamás a Szabadics Zrt. vezérigazgatója és Regőczi László a Primus Mineral Water Kft. igazgatójának részvételével. A rendezvény célja a magyar vízipari export és innováció sikereinek bemutatása volt az európai uniós és belga vízipari intézmények, valamint a belga vízipari cégek számára.

Nagy Gabriella külgazdasági attasé köszöntőjét követően, dr. Kovács Tamás Iván nagykövet részletes tájékoztatást nyújtott a 2019-es Budapesti Víz Világtalálkozóról, ismertette annak célkitűzéseit, programját és stratégiai mottóját. Ezt követően a magyar vállalatok vezetői mutatták be nemzetközi vízipari projektjeiket, elsődlegesen a körkörös városi vízkezelés és vízgazdálkodás számára létrehozott rendszert; a talajerózió és a mezőgazdaság területén kiemelt projekteket; a szennyvíztisztítás és ipari szennyvíz-újrahasznosítás technológiákat. A rendezvényt B2B találkozó zárta a Fresh Water Solar Systems, a Global Water & Energy Group, a Desotec, az ESEP Water Treatment részvételével.